Roxfort au

 Hát még mindig nem futamodtatok meg? Bátol latolok vagytok, azt meg kell hagyni. 

Eheti történetünkben a hét kicsi blogger roxforti diákként tengeti napjait (tudjuk, álmodik a nyomor), ahol természetesen büntetőmunkával indítják pályafutásukat - szokás szerint nem más, mint a szerencsétlenségük sodorja bajba őket. 

Jó olvasást, és köszönjük, hogy nem futottatok el!

x x x 

Az első tanítási nap reggelén Giger azt se tudta, hol áll a feje. Előző este a tanévnyitó lakoma után sokáig fent maradt, mert szeretett volna berendezkedni a szobájukba, aztán pedig elbeszélgette az időt a többi hollóhátas diákkal.
Ez különösen furcsa, mert egyébként sosem volt az a beszélgetős fajta. Általában meghúzódott a sarokban a könyvei társaságában – legalábbis amennyiben Babu nem tartózkodott a helyiségben.
Giger kicsit tartott a következő tanévtől. Jövőre ugyanis Babu már nem fog a Roxfortba járni, ő pedig majdnem teljesen egyedül marad.
Úgy döntött, ráér még ezzel foglalkozni. „A mának elég a ma baja” felkiáltással felkapta a táskáját az ágya mellől és elhagyta a hatodéves lányok szobáját. A klubhelyiségben Babu várta, karikás szemekkel és kócos hajjal, keresztben fetrengve egy fotelben.
– ’Reggelt – köszönt a lány. Giger elgondolkodott, hogy vajon életben van-e még. Nem Giger, nem kezdesz Supernatural– spekulációkba! Aztán csak biccentett és elnyomott egy ásítást. Reménykedett benne, hogy mire leérnek a nagyterembe, megreggeliznek és megtalálja, hogy hol lesz az első órája, teljesen felébred. Semmire sem vágyott kevésbé, mint hogy rögtön az első napon ne figyeljen az órákon.
– Találkoztál tegnap Luciával? – kérdezte Giger, ahogy a sokadik lépcsőn baktattak lefele.
– Nem, pedig kerestem – ingatta a fejét Babu. – De nem ez lesz az első év, amikor csak az első közös óránkon látom először.
– Örök rejtély, hogy hogyan képes eltűnni a vonaton – ráncolta a szemöldökét Giger.
– Tehetséges az eltűnésben.
– Tény.
A nagyterem még gyakorlatilag üres volt. A magas kőfalak és a valódi eget mintázó mennyezet által körülhatárolt hatalmas térben enyhe rántottaillat keveredett a kávé jellegzetes aromájával. Giger és Babu megtorpantak egy pillanatra, és élvezték a hangulatot, ami csak ebben az óriási kastélyban volt jelen az egész világon.
Giger önkéntelenül is elmosolyodott. Hiába sokallt be néha a rengeteg tanulástól, hiába lett néha elege a szobatársaiból, itt úgy érezte, otthon van.
– Ott van Andi – mutatott a hugrabugosok asztalára Babu.
– Furcsállom, hogy ilyen korán előmászott – vigyorgott Giger. – Nem szokása. De fogadjunk, hogy Erik elkésik az első órájáról.
– Nem fogadunk, mert nyernél.
Elméletileg a Hollóhát asztalához kellene ülniük, de mivel senki sem volt jelen, akit zavarhatna, ha nem így tesznek, elindultak a hugrabugos lány irányába.
            Andi szemei alatt mintaszerű karikák díszelegtek, rövid, sötét haja hol göndörödött, hol égnek állt.
Giger már találkozott vele a vonaton, de akkor nem tudtak sokat beszélgetni, mert megjelentek a mardekárosok, ő pedig inkább lelépett.
Most azonban nyugodtan letelepedhetett a lány mellé, Babuval együtt.
Babu inkább lezuhant, nem telepedett, aztán ráborult az asztalra.
– Jó reggelt – köszönt Giger. – Van már órarended?
– Hogy mi? Ja, nem.
– Érdekel egyáltalán az órarended?
– Kellek én a válaszhoz?
– Tulajdonképpen nem.
Andi előtt egy szalvéta feküdt, amire úgy csepegtette a kávét, hogy a foltok és csíkok különféle formákat adjanak ki. Senkit sem lepett meg, hogy még reggeli közben is a művészeten járt az agya.
– Hello mindenki! – bukkant fel mellettük egy vörös hajú hetedéves. Lisa Turpin volt az, egy hollóhátas diák akivel Giger valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva jó viszonyt ápolt. Előző este főleg vele beszélgetett a klubhelyiségben.
– Jó reggelt – jöttek az álmos válaszok.
– Csak ezeket akartam odaadni – nyújtott át egy– egy darab pergament Gigernek és Babunak. – Órarendek – tette hozzá magyarázatképpen.
Giger gyorsan átfutott a fecnin, és megállapította, hogy idén is kénytelen lesz lemondani az alvásról.
– Nagyon szép – jegyzete meg szarkasztikusan Babu.
– Ne is mondd – forgatta a szemét Lisa. Ő sem tűnt kifejezetten kipihentnek. – Terry nekem panaszkodott, hogy ő így nem fog tudni edzésre járni. Tehetek én arról? Én csak kiosztom ezeket a vackokat.
– Így jár a rossz hír kézbesítője – erőltetett együttérzést a hangjába Giger.
– Így – fintorgott Lisa, majd szép napot kívánt nekik és tovalibbent.
– Ez az első nap, és egyeseknek már most a kviddics a legnagyobb téma. – Giger a szemét forgatta és töltött magának egy emberes adag kávét. Sehol sem ivott még olyan jó kávét, mint a Roxfortban.
– Erik is rápörgött tegnap a témára. Biztos idén is benne lesz a csapatban. Meg Lyla is – jegyezte meg csak úgy mellékesen Andi.
Giger úgy rándult össze, mintha villám csapott volna bele, Babu pedig alig észrevehetően elfintorodott.
– Ugyan már! – nézett rájuk Andi. – Hatod–  és hetedévesek vagytok. Nem gondoljátok, hogy ez a viselkedés egy kicsit túl éretlen a korotokhoz képest?
– Én? Éretlen? Megmondalak – nyújtotta rá a nyelvét Giger, mire egyikük sem állhatta meg nevetés nélkül.
– De tényleg – komorodott el Andi. – Erik egy mardekárossal jár, ti meg még csak arra sem vagytok képesek, hogy egy légtérben tartózkodjatok velük.
– Képesek vagyunk rá, csak nem akarjuk. Nagy különbség.
– Hogyne.
– Az, ha mondom.
A két lány egymás szemébe meredt egy pillanatig. Babu tekintete ide– oda cikázott közöttük. Sosem veszekedtek, de ebben az egy ügyben évek óta nem sikerült zöld ágra vergődniük.
Végül szavak nélkül megegyeztek, hogy – ismét – elnapolják az erről folytatott beszélgetést, és mindenki visszatért a reggelijéhez.
Közben szépen lassan megtelt körülöttük a terem. Ásítozó diákok talárba burkolt hada özönlött be az ajtón. Mind ráérősen letelepedtek a saját házuk asztalához. Mikor a Draco Malfoy, Lyla és Petra által vezetett mardekáros csoport is megérkezett, Giger gyorsan megitta a maradék kávéját, lesöpörte magáról a morzsákat és felpattant. Nagy igyekezetében rálépett saját talárjára és majdnem elterült a kőpadlón, de szerencsére sikerült megőriznie az egyensúlyát.
– Szerencsétlen – nevetett rá Andi.
– Megszoktam – vigyorgott Giger. – Babu, hol lesz az első órád?
– Hagridnál.
– Akkor majd ebédnél összefutunk.
Azzal Giger kibattyogott a nagyteremből és elindult az év első bűbájtanórája felé.

Szokásához híven jóval hamarabb ért oda, mint ahogy az óra kezdődött, így hát letelepedett az egyik elöl lévő padba, kipakolta maga elé a könyveit, majd elkezdte felmérni a környezetét.
A bűbájtantermet mindig is otthonosnak találta. A tanári asztal mögött könyveket tornyoztak fel, ugyanis az apró Flitwick professzor ezek nélkül nem látszott ki a bútordarab mögül. Az egyik falban végig hatalmas ablakok helyezkedtek el, rengeteg fényt biztosítva a bent tartózkodóknak. Az ezzel szemben lévő fal előtt polcokat helyzetek el, és egy nagy faládát. A polcokat könyvek, pennák és mindenféle poros, hétköznapi tárgyak foglalták el, amelyeket gyakorláshoz használtak a diákok.
Gigert révületéből Luna Lovegood térítette magához. A szőke, álmodozó tekintetű lány némi fáziskéséssel rámosolygott, majd leült mellé.
Giger nagyon kedvelte a lányt. Szinte biztos volt benne, hogy Andi pedig szerelmes belé.
– Szia Luna! Hogy vagy? – kérdezte Giger, mivel jobb nem jutott eszébe. Szociális analfabéta lévén összesen így tudott beszélgetést kezdeményezni, már ha megtette egyáltalán.
– Köszönöm, jól – mosolygott Luna. Mindig úgy festett, mint aki egy másik világban él, és Giger pont ezért szeretett vele lenni.
Beszélgettek egy kicsit a nyárról, de hamarosan be kellett fejezniük, mert megérkeztek a többiek is, és kezdetét vette az óra.
Flitwick professzor bal lábbal kelt fel, ezt a vak is láthatta. Alapjáraton meglehetősen jókedélyű ember volt, most azonban pillanatok alatt elveszítette a türelmét. Egy rövid bevezetés után felírt néhány bűbájt a táblára, és kiadta, hogy gyakorolják ezeket ismétlésként.
Párban dolgoztak, Luna és Giger azzal kezdték, hogy az egyikük megfogott egy könyvet, a másik pedig magához hívta, aztán cseréltek.
Gigernek be kellett ismernie, hogy kijött a gyakorlatból. A bűbájtant mindig is szerette, és általában jól is ment neki – a problémák inkább a szerencsétlenségéből adódtak.
Az első haragos pillantást akkor kapta, amikor magához bűvölte a könyvet Lunától, de nem sikerült elkapnia, és hátba vágta vele a pöttöm professzort.
A másodikat akkor, amikor ugyanezt eljátszotta egy székkel is. A lány továbbra is a könyvet akarta magához hívni, mégis a szék indult meg felé, ő pedig ijedtében félreugrott.
– Nem szeretnék még egyszer szólni – figyelmeztette Flitwick a maga magas hangján.
– Elnézést, professzor – motyogta a lány.
– Talán átugorhatnánk egy másik bűbájra – javasolta Luna.
– Talán eláshatnám magam – sziszegte a fogai között Giger. – Jó, rendben – folytatta hangosabban.
Egyetlen egy további bűbájra volt szüksége ahhoz, hogy végleg elkönyvelje: ez még csak annyira se az ő napja, mint a többi.
Amikor ugyanis megpróbálta a levegőbe repíteni a bűbájtankönyvét, átesett a széken, amit az előbbi mutatványa után nem tolt vissza a helyére, és a könyv lendületből kivitte az egyik ablakot.
A hatás nem maradt el.
Az üvegcsörömpölést meghallva mindenki azonnal befejezte a gyakorlást, és felváltva meredt hol rá, hol az ablakra, hol a professzorra. Giger beletörődő arccal meredt maga elé, abban reménykedve, hogy nem kezd el rángatózni a szeme.
És így történt, hogy a lány már az első tanítási nap első óráján bezsebelt egy büntetőmunkát.
xxx
Babu eközben épp egy susnyáson vágtatott keresztül másik tíz társával együtt. (Mert miért is lennének párosan, ha egyszer az iskola imádja a diákok párban dolgoztatását?) Hagrid nyomát követve eljutottak egy kis tisztásra. Ki tudja, hol lehettek, talán a Tiltott Rengeteg egyik kevésbé ismertebb szegletének szélén, mindenesetre ha Hagrid nem tapossa ki nekik az utat, sosem találták volna meg.
 –  Mi ez?
 –  He?
 –  Ugye nem…?
Ezek a kérdések repkedtek a levegőben.
 –  Hippogriff fiókák! –  Hagrid arcán olyan mosoly ült, mintha… nos, mintha három pelyhes fiókára tekintett volna. Mert így is volt. Babu tágra nyílt szemekkel meredt a pihegő, félig szürke tolltól borított fiókákra. Vagy csikókra. Na most melyik? Meg kell kérdeznie Eriket.
 –  De rondák! –  nyögte be valaki, eloszlatva a csillámport Babu lelki szemei elől.
 –  Dehogy is rondák! –  háborodott fel Hagrid olyan hagridosan szelíden. –  Nézzétek, még csak egy hetesek…

 –  Képzeld, még csak szürke pelyheik vannak, annyira zabálnivalóak! És tudtad, hogy a csőrük először tányérszerű, hogy az előre megemésztett pépes táplálékot ne folyassák ki, mikor az anyjuk eteti őket?
Giger, aki eddig megadóan hallgatta Babu ömlengését a hippogriffekről, azt bámulva, ahogy Andi az ebédhez járó kenyérről lepergő lisztből mintákat rajzol az asztalra, most pure szenvedéssel a hangjában felkiáltott.
 –  Babu, eszem!
 –  Oké, bocsi, befogom –  kapott észbe a lány. –  Amúgy mi volt bűbájtanon? Nem nézel ki jól.
Giger horkantott.
 –  Én sosem nézek ki jól.
 –  Egyikünk sem néz ki jól. Soha –  szúrta közbe Andi.
 –  Amúgy büntetőmunkát kaptam –  adta meg magát Giger, mielőtt Babu tiltakozhatott volna a “ronda vagyok” propagandájuk ellen.
 –  Micsoda? Miért? Azt csak Potter és Weasley szokott kapni –  pillantott Babu laposan a két fiú felé.
–   Pacsi Giger, én is büntetőt kaptam. Azt hitték, hogy ellógtam az órámat, amikor csak veszettül eltévedtem –  morogta Andi. –  Hé, mit néztek így rám, a tájékozódási képességem pocsék.
 –  Ejnye Andi –  kuncogott Babu. –  De legalább Gig nem lesz egyedül. Úristen nézzétek –  fagyott le hirtelen Babu.
 –  Mi az? –  követte a lány pillantását Giger, míg Andi újra elmerült a liszt– artban.
 –  Az a srác.
 –  Melyik?
 –  Akinek fekete haja van, ott megy, nézd!
Giger nem találta.
 –  Tutira kém. Vagy az lesz. Nézd azt az angolos arcszerkezetet… –  És Babu beleesett a magas, sötét hajú angol fiúba, aki három másodperccel később leült…
a Mardekárosok asztalához.
 –  Basszus… –  borult Babu az asztalra, Giger felszisszent, Andi alkotott.
E kis közjáték után úgy döntöttek, sétálnak egyet a kertben, mert Andinak elege lett a sok emberből, kint meg hideg volt, így ott kicsit egyedül lehettek.
 –  Ez szar ötlet volt… –  cidrizett Babu, Andi viszont felszabadultan nyújtózott, majd Giger mellé lépve megfogta a lány kezét. Bent nem mindig volt mersze hozzá.
 –  Piton úgyis a pincébe zár büntetőmunkára, ki kell élvezni a szabadságot.
Giger fintorgott, de finoman megszorította barátnője kezét.
 –  Kíváncsi vagyok vajon milyen büntetőmunkát kapok Flitwicktől –  merengett.
 –  Szerintem ránéz a jegyeidre és elenged –  érvelt Babu. Giger köztudottan sokat tanult, és ez meglátszott a jegyein is.
 –  Tuti nem.
 –  De.
 –  Nem.
 –  Mindig egyel jobban de! –  csapta le a magas labdát Babu.
 –  Ilyet nem ér!
 –  Calm Gig –  szólt közbe Andi.
 –  Najó –  dobta át a vállán roxfortos sálját Babu – , nekem meg kell keresnem Eriket.
 –  Miért? –  vonta fel a szemöldökét Andi.
 –  Mert… Mesélnem kell neki valamiről.
Ezzel elrohant.

 pár órával ezelőtt.

Izgatott volt és boldog, mégis szörnyen érezte magát. Aludt vagy három órát, és mivel a kávé ízé vasra és szomorúságra emlékeztette, még az ital sem tudott menteni a helyzetén. Korán kelt, amikor rájött hány óra morgott egyet és kimászott az ágyából. Mindenki aludt, a Hugrabug házból csak ő volt ébren, és utálta ezt.
A leghalkabb mozdulatokkal vette fel egyenruháját és kaparta össze magát, legalábbis megpróbálta, pár éve feladta, hogy a haja álljon is valahogy. Szabadszellem volt.
Lehet, hogy háza az igazak álmát aludta, de az iskola folyosóin már lézengtek a diákok, egyesek izgatottan nevetgélve beszélgettek, mások pedig alig bírták nyitott szemmel. (az utóbbi csoportba tartozott ő is)
Körbenézett a hosszú folyosók, lépcsők és ajtók útvesztőjében, majd elkezdett követni két Griffendéles diákot, akik szinte csurgó nyállal tárgyalták mennyire hiányzott nekik az iskolai koszt.
Az ebédlőben sokkal többen voltak mint számított rá. Mármint a több azt jelenti, hogy nem öt diák ült az asztaloknál szétszórva, hanem tíz. Ilyenkor legszívesebben rákiabált volna emberekre „Te jó ég miért vagy te ébren ilyenkor, takarodj vissza aludni!”.
De persze nem kiabált, csak leült az házának asztalához.
Igazából nem szokott reggelizni, nem volt éhes, így csak bámulta az embereket.
Hugrabugosok alig voltak a helyiségben, ő meg két társa ült csak az asztalnál, akiket nem ismert fel. A gyönyörű barna bőrű lány, hozzá is szólt.
–  Andi, hé – riadtan kapta fel a fejét. Rémült arcát látva a diák elnevette magát és legyintett. – Semmi hagyjuk, csak érdekelt, hogy telt a nyarad, de látom fáradt vagy ehhez. – És ezzel vissza is fordult a lányhoz kit legjobb emlékei szerint Sisinek hívhattak.
Itt lett volna az ideje, hogy megtanulja a neveket.
Miközben próbálta egyesével beazonosítani az őt körbevevő emberek nevét és arcát, megérkezett Giger és Babu.
…
A reggeli végeztével mindegyikük órára indult, három különböző irányba kellett menniük legnagyobb szerencsétlenségére.
A többi Hugrabugos pedig már korábban elindultak csapatokban, szóval az árnyékként követés esélye is elúszott.
Várta Pitonnal az óráját, volt a férfiban valami elképesztően szomorú kisugárzás, amit keménységgel leplezett. Ezenkívül értette, miről beszél az órán, és valahogy elérte, hogy a lány figyeljen rá.
Szinte biztos volt benne, hogy jobbra kellett térni a negyedik beugrásnál, most mégis egy olyan elágazáshoz tévedt ahol soha nem járt. Vagy nyolc irányba lehetett onnan menni, abból pedig kettő lefelé vezetett, három felfelé.
Azt sem tudta hányadik emeleten volt.
Be kellett volna szereznie egy térképet, esetleg iránytűt. Nem is tudta, hogy kell használni egy iránytűt! Kit áltatott?
Végül egy  szűkebb lépcsőt választott ami lefelé vezetett. Sötét, félhomályban úszó folyosón kötött ki. Persze, hogy egy átkozott elhagyatott folyosón találta magát, remélhetőleg pókokkal meg egyéb dolgokkal amikkel nem akart ma reggel találkozni.
McGalagony professzor is közöttük volt.
De a sors utálta őt.
A nő fürge járásával azonnal mellette termett, szúrós szemeivel végigmustrálta a lányt, látszólag bal lábbal ébredt, még a haja sem ugyanabban a rendezett kontyban állt.
–  Ellógunk, csakugyan? A tanév első órájáról?
–  Ne...nem é..én.
–  Büntetőmunka.